Részletes program Miről fog ezen a napon hallani?

Kattintson a körökre, hogy megnézhesse az adott teremben szervezett szekciók programját.

09.00 - 10.30 Tervezés

S&OP SZIMFÓNIÁK SZEKCIÓ

Gyakorlati példákat nézünk és vitatunk meg a Sales and Operations Planning folyamat különböző variációira.

Két élelmiszeripari vállalat, a Zwack és a PekSnack projektjéről beszélünk (előadás és kerekasztal formájában), amelyek eltérő elemzési technikákat, folyamatot vezettek be ugyanazzal azonos céllal: összehangoltságot teremteni az értéklánc mentén.

speaker-1

Somlai Dániel, Y2Y Hungary

09.00 - 09.30 Tervezés

Kereskedelmi előrejelzés és a termelésprogramozási folyamat felülvizsgálata, hatékonyságjavítás

A forecast pontosságának javítása érdekében a 10 hetes projekt során bővítettük az elérhető matematikai módszereket és statisztikailag meghatároztuk a paramétereiket, felülvizsgáltuk a biztonsági készleteket és azt, hogy az SAP-ban mely folyamatok bővíthetők.

speaker-1

dr. Lelkes Zoltán, Optasoft Kft.

speaker-2

Guttengéber György, Zwack

09.30 - 10.00

S&OP a szervezeti tanulás motorja

Az előadás fő fókusza azon lesz, hogy hogyan változott meg a vállalat működése, az egyes osztályok szerepe, és az egyes egyének feladata az S&OP folyamat bevezetése után. A változás azonban nem korlátozódik a bevezetés időszakára, hiszen a vállalat új stratégiájának és a fejlődésnek köszönhetően folyamatosan alkalmazkodni kell az új kihívásokhoz. Az S&OP kulcs ahhoz, hogy mindezt sikerrel is meg tudja ugrani a szervezet.

speaker-1

Matskási Zoltán, Pek-Snack Kft.

10.00 - 10.30 Tervezés

Beszélgetés az előadókkal

speaker-1

Somlai Dániel, Y2Y Hungary

speaker-2

dr. Lelkes Zoltán, Optasoft Kft.

speaker-3

Guttengéber György, Zwack

speaker-4

Matskási Zoltán, Pek-Snack Kft.

10.30 - 11.00

KÁVÉSZÜNET

11.00 - 12.00 Jövőképes logisztika

Új egyensúly kell a globális ellátási láncokban! Mit tehetnek együtt a megbízók és szolgáltatók?

A Covid járvány alaposan felforgatta nemcsak a magánéletünket, hanem a globális termelést és az ellátási láncok működését egyaránt. Ma már látszik, hogy a vírus, ha el is tűnik fokozatosan, biztosan nem ott fogjuk folytatni a logisztikában sem, ahol abbahagytuk.

Mi változott? Melyek maradnak velünk hosszabb távon? Mik a következményei és hogyan alkalmazkodhat a logisztika a megváltozott működési környezethez? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat beszélgető társaimmal a megbízói és a logisztikai szolgáltatói oldalról.

speaker-1

Lajkó Ferenc, DigiLog

speaker-2

Barna Zsolt, Waberer's International Nyrt.

speaker-3

Képes Károly, LEGO

speaker-4

Lányi Márton, Kühne + Nagel Kft.

speaker-5

Urbán Attila, CLAAS

12.00 - 12.30 Jövőképes logisztika

e-CMR / e-Fuvarlevél - Hol tartunk?

Aktuális helyzetkép Európában és Magyarországon, várható időzítés.

Kérdések-válaszok

speaker-1

Pekár János, MSZSZ

12.30 - 13.30

EBÉDSZÜNET

13.30 - 15.00 Plenáris ülés

Plenáris előadások

13:00 - 14:10

Gondolat, állat, ember, gép

Az állat, (beleértve az embert is) idegrendszerének működése komplex neuronális kapcsolatokat hoz létre, amelyeket gondolatnak nevezünk. Évtizedekig azt gondolták, hogy az állatok nem, csak az ember gondolkodik. Mai tudományos ismereteink alapján úgy tartjuk a gerinces állatok idegrendszere felépítésében, szerkezetében nagyon hasonló az emberéhez. Az állatok is gondolkodnak, gondolataik szabályozzák a viselkedésüket. A maguk módján intelligensek. De képtelenek gondolataik közlésére, kommunikációra.

Az ember azzal emelkedett ki az állatvilágból, hogy képes gondolatait szociális viselkedés szabályozására is használni, a beszélt nyelv segítségével. A közösségek által megfogalmazott, és ellenőrzött hiedelmelmek képezik az emberi tudás alapját.

Az emberrel kapcsolatos intelligenciafogalmak. Gondolatokat utánzó gépek.
Mesterséges intelligencia.
Lehetséges és lehetetlen jövőképek

speaker-1

Csányi Vilmos, etológus, Széchenyi-díjas akadémikus

14.15 - 15.00 Plenáris ülés

Az ellátási láncok kiberbiztonsági kihívásai

A klasszikus logisztikai folyamatok igen magas szinten digitalizáltak, az ezeket kiszolgáló információs rendszerek működése pedig ma már nem egyetlen szervezettől, hanem akár informatikai szolgáltatók tucatjaitól is függhet. A 2020-21-es évek kiberbiztonsági trendjei, legyen szó akár az USA-t ért, állami hátterű kibertámadásról, a nagyvállalatok tömegeit rettegésben tartó célzott zsarolóvírusokról vagy a kritikus infrastruktúrák kiberrezilienciájáról, mind alapvetően hatnak a logisztikai láncok működésére. Az előadás áttekinti ezeket a kihívásokat, trendeket és a megoldásukra tett európai és hazai lépéseket.

speaker-1

Dr. Krasznay Csaba, NKE

15.00 - 15.30

KÁVÉSZÜNET

15.30 -17.00 Az igényed ára

A változás ára - új trendek a logisztikában

Az MLBKT Logisztikai Szolgáltatók Tagozatának beszélgetése

Mitől lesz olcsóbb, és mi drágítja az ellátási láncot. Kik a felforgatók és hogyan hatnak a logisztikai piacra? Az Amazon élmény árnyoldalai, avagy a digitális szállítmányozóké a jövő? Az új generáció a megoldás, vagy nekik is vannak határaik?

Ezekre kaphatunk választ a nem hagyományos kerekasztal beszélgetésből.

1. Az igényed ára… - Rövid felvezető Fressnapf
2. Felforgatók - Webshippy
3. Az Amazon élmény – Trans-Sped
4. Hol vannak a határaid – Butlers

speaker-1

Ódor Gergely, OGL Hungary

speaker-2

Fülöp Szabolcs, Trans-Sped Kft.

speaker-3

Kisgergely Dániel, Fressnapf Hungary

speaker-4

Perényi András, Webshippy

speaker-5

Scharbert Edina, Butlers

19.30

BANKETT VACSORA

09.00 - 10.30 Raktárlogisztika

Raktárlogisztika - automatizáció szekció

speaker-1

Horváth Péter, Hirsch-Porozell Kft.

09.00 - 09.30 Raktárlogisztika

Nagyszabású raktárautomatizálási projektek a Master Good telephelyein

A 100%-ban magyar tulajdonú, Európa baromfifeldolgozásának élvonalába tartozó Master Good Kft. több telephelyén is a teljes automatizálás mellett döntött. A raktári automatizálás tekintetében a szintén 100%-ban magyar tulajdonú Gamma Digital Kft-t választotta stratégiai beszállítójának. Közös előadásunkban bemutatjuk Európa egyik legnagyobb kapacitású baromfifeldolgozó üzemének logisztikai kihívásait és a rájuk adott válaszainkat. Lesz szó automata raktárakról, szállítópálya rendszerekről, automatikus palettázásról és disztribúcióról is.

speaker-1

Tóth László, Master Good Kft.

speaker-2

Zahornitzky Tamás, Gamma Digital Kft.

09.30 - 10.00 Raktárlogisztika

SSI SCHÄFER, mindig egy lépéssel előrébb a raktárlogisztikai automatizációban

A jövő raktározása az automatizálásban rejlik. A raktári rendszerek automatizálása fontos lépés, a vállalatok belső anyagáramlási hatékonyságának növelése érdekében, és segíti a modern piaci környezet igényeihez való alkalmazkodást.
Józan, megbízható, innovatív, előremutató gondolkodásmód – mindezek a tulajdonságok jellemzik az SSI SCHÄFER cégcsoportot. "Think Tomorrow.”
Az előadáson szó lesz az SSI SCHÄFER olyan testre szabott és innovatív intralogisztikai félig és teljesen automatizált raktári és logisztikai megoldásairól, amik kombinálva, moduláris és integrált raktári rendszereket hoznak létre.
Bemutatásra kerül a rendszerek továbbfejlesztésének lehetősége rugalmas shuttle megoldásokkal, AGV-kel (vezető nélküli szállítórendszerekkel), dinamikus függesztett szállítópályákkal, robotalkalmazásokkal és igényre szabott komissiózó rendszerekkel.

speaker-1

Kardos Péter, SSI SCHÄFER Kft.

10.00 - 10.30 Raktárlogisztika

Költözzünk! Költözzünk?! Költözünk. Költöztünk?

Közel 12 év sikeres együttműködéssel a háta mögött,  közös elhatározás mentén, 2021. közepén a MASPED Logisztika csapata a Telenor kereskedelmi raktárát egy hétvége alatt átköltöztette a BUDAPEST DOCK Szabadkikötő Ipari Parkba. Dilemmákról, döntésekről, felkészülésről, kockázatokról, új lehetőségekről, megújulásról és persze az érintettek megéléséről szól a két társaság képviselőinek közös előadása.

Közel 12 év sikeres együttműködéssel a háta mögött,  közös elhatározás mentén, 2021. közepén a MASPED Logisztika csapata a Telenor kereskedelmi raktárát egy hétvége alatt átköltöztette a BUDAPEST DOCK Szabadkikötő Ipari Parkba. Dilemmákról, döntésekről, felkészülésről, kockázatokról, új lehetőségekről, megújulásról és persze az érintettek megéléséről szól a két társaság képviselőinek közös előadása.

speaker-1

Imre István, Telenor Magyarország Zrt.

speaker-2

Kovács Marcell, MASPED Logisztika Kft.

10.30 - 11.00

KÁVÉSZÜNET

11.00 - 12.30 Intralogisztika

Intralogisztika fine tuning szekció

speaker-1

Kis Gábor, Robert Bosch Elektronika Kft.

11.00 - 11.30 Intralogisztika

Infravörös technológiát alkalmazó objektumkövetés (IRID-RTLS) lehetőségei

A beltéri valós idejű objektumkövetés alapvető elvárásai jól meghatározottak: mi, hol és mikor található? Gyakorlatban a környezet, az objektumok és azok mozgásának változatossága, valamint az elvárt adatszolgáltatás variábilis meghatározása miatt általános univerzális megoldás nem létezik. Bemutatjuk a különböző fizikai elven működő megvalósítások összehasonlítását.
A jelenleg elterjedt piaci megoldásokon túl rámutatunk az infravörös technológiával (IRID-RTLS) elérhető új lehetőségekre: nagy pontosság, nagy objektum sűrűség, rádiófrekvenciás zavartűrés, 3D követés és gyors mozgású tárgyak követése.
Fizikai és számítógépes szimuláción interaktívan mutatjuk be az IRIS-RTLS konkrét megvalósításával született RecoSense termékcsalád helyzethez való konfigurálhatóságát.

speaker-1

Gasparetz András, MagiCom-RecoSense

speaker-2

Kovács Zoltán, Pannon Egyetem

11.30 - 12.00 Intralogisztika

Eredmények és tapasztalatok rádiós alapú, valós idejű helymeghatározással (UWB-RTLS) működő raktárakból

A hétköznapi életben már minden ember zsebében ott lapul sokféle műholdas technológiát használó „GPS alapú” alkalmazás, melyek valós idejű adatok felhasználásával tesznek lehetővé egyszerűbb, költségkímélőbb, gyorsabb, megbízhatóbb vagy éppen közösségi erő előnyét kihasználó előnyösebb életfeltételeket felhasználói számára. Ezen hétköznapi rendszerek működésével párhuzamba állítható, - de annál sokkal precízebb és robusztusabb valós idejű helymeghatározó rendszerek (RTLS, Real Time Location System) jelentek meg az elmúlt 5 évben a vállalat „4 falán belül”, melyek segítségével kimagasló és új távlatokat nyitó logisztikai fejlesztési lehetőségek nyílnak meg előttünk; továbbfejlesztett és tájékozottabb döntéshozatal, gyorsabb és hatékonyabb információ -elosztás és -reagálás, átláthatóság, hatékonyabb működés, költségcsökkentés és így az ellátási lánc további szereplőinek nyújtott új dinamikus ajánlatok - jelentős versenyelőnyt biztosítanak az RTLS rendszerek legtöbb korai alkalmazója számára.

speaker-1

Bátori Tamás, IBCS Hungary Kft.

12.00 - 12.30 Intralogisztika

Automata tolóoszlopos targoncarendszer szimulációja a ROBERT BOSCH POWER TOOL Kft.-nél

Az előadás a BOSCH miskolci kéziszerszám gyár számára elvégzett mikro-szintű szimulációs modellezést ill. annak tapasztalatait, eredményeit mutatja be. A szimulációs vizsgálat tárgya az alapanyag raktár anyagáramlásának tolóoszlopos robottargoncákkal történő automatizálása.
Az innovatív technológia mögött még nincs olyan mennyiségű tapasztalati háttér, mint a hagyományos technológiák esetében, nem ismertek teljes mértékben a belső összefüggések, így egy komplex megoldás esetében az elérhető teljesítmény meghatározására nem alkalmasak a hagyományos módszerek.
Az előadás keretében bemutatott konkrét vizsgálat egy valós környezetben, valós igénybevételekre tervezett komplex rendszer szimulációs elemzésén keresztül mutatja be az automata targoncarendszerek sajátosságait, a teljesítmény korlátait és annak növelési lehetőségeit, rendszerszállító-független módon.

speaker-1

Menyhért Anita, Robert Bosch Power Tool

speaker-2

Váci Gergely, Robert Bosch Power Tool

speaker-3

Simon László, Eco-Log-Ing Bt.

12.30 - 13.30

EBÉDSZÜNET

13.30 - 15.00 Plenáris ülés

Plenáris előadások a Fórum II-III. teremben

15.00 - 15.30

KÁVÉSZÜNET

15.30 - 17.00 Szoftveres Megoldások Tagozat

A Szoftveres Megoldások Tagozat szekciója

Kerekasztal-beszélgetéseinkben többek között olyan kérdésekre keressük a válaszokat, mint:

Miért fontos az adatminőség?
Hogy fordíthatja, hogy használhatja ezt a logisztikai szakma a saját előnyére?
Hol tartanak most a logisztikai cégek, és hol tarthatnának?

speaker-1

Gábor Orsolya, iData Kft.

15:30 - 16.15

A fuvarigényektől a rámpáig fókuszban a minőségi adatok és a folyamatok

speaker-1

Bakos Dániel, Tanacsadas.online

speaker-2

Joó Hajnalka, iDATA

speaker-3

Rack-Rácz Ildikó, Innomedio Kft.

speaker-4

Szabó Endre, GLABS

16.15 - 17.00

Adatvezérelt döntéshozatal és a mesterséges intelligencia használata a logisztikában

speaker-1

Szekeres Zoltán, SAP

speaker-2

Fülöp Géza, Qamcom

speaker-3

Matheser Dániel, BIZTUP

speaker-4

Mikulcza Dániel, Neuron Software

19.30

BANKETT VACSORA

09.00 - 10.30 Változások a beszerzési stratégiában

VÁLTOZÁSOK A BESZERZÉSI STRATÉGIÁKBAN SZEKCIÓ

speaker-1

Vörösmarty Gyöngyi, Budapesti Corvinus Egyetem

09.00 - 09.30 Változások a beszerzési stratégiában

Korai szállítóbevonás termékfejlesztésbe a Grundfosnál: múlt és jövő

-A múlt gyakorlata- A jövő igényei

-Termékfejlesztés folyamata

-Jövőbeni irányok a szállítók mielőbbi bevonására

-Mit nyerhetünk ennek a gyakorlati alkalmazasával?

speaker-1

Marton Zsolt, Grundfos

9.30 - 10.00 Változások a beszerzési stratégiában

Global impact, local pain

My presentation will review how global events concretely manifest locally (lead-time, inflation) and how industry and technology changes will impact future requirements of the profession.

speaker-1

Robert Semethy, Erste Group Bank AG

10.30 - 11.00

Vis maior és a COVID-19 járvány

- Mit nevezünk Vis maiornak, és a COVID-19 járvány annak minősül-e?

- Elegendő-e pusztán a COVID 19-re hivatkozni akkor, amikor a szerződéses kötelezettségünket nem tudjuk teljesíteni?

- Mit kell bizonyítanunk, és milyen módon ahhoz, hogy szerződéses kötelezettségeink alól mentesüljünk?

- Mi lehet a helyes szerződéses rendelkezés a jövőre nézve?

 

speaker-1

Dr. Szakál Imre

10.30 - 11.00

KÁVÉSZÜNET

11.00 - 12.30 Átalakuló feldolgozóipar

ÁTALAKULÓ FELDOLGOZÓIPAR SZEKCIÓ - Kontroll az elérhetőségen és az árrobbanáson

speaker-1

Rákosi Károly, H&H

11.00 - 11.30 Átalakuló feldolgozóipar

Amikor a szakértők tévednek

A vírus terjedésével, a lezárások és gyárleállások sokasodásával egyre több szakmabeli, honi és külföldi szakértő nyilatkozott meg az ilyen helyzetekben elképzelhető potenciális megoldásokról és tennivalókról. Nézzük meg, mennyire volt igazuk!

speaker-1

Rákosi Károly, H&H

11.30 - 12.00 Átalakuló feldolgozóipar

Európa vagy Kína? - Logisztikai és beszerzési piacok újraosztása a Covid hatására

Mit változtatott a COVID?
- Relokalizáció?
- 1.000km vs 10.000km? 1-2 nap vs 4-5 hét?
- Árelőny vs TCO?
- Biztonság - Rizikó - Árelőny?

speaker-1

Dominek Ákos, Pannon Tools Kft.

12.00 - 12.30 Átalakuló feldolgozóipar

Hova tűntek az alapanyagok?

12.30 - 13.30

EBÉDSZÜNET

13.30 - 15.00 Plenáris ülés

Plenáris előadások a Fórum II-III. teremben

15.00 - 15.30

KÁVÉSZÜNET

15.30 - 17.00 Digitalizáció és automatizáció

DIGITALIZÁCIÓS ÉS AUTOMATIZÁCIÓ A BESZERZÉSBEN ÉS AZ ELLÁTÁSBAN SZEKCIÓekció

speaker-1

Gábor Zsolt, Procurcon

15.30 - 16.00 Digitalizáció és automatizáció

A beszerzési digitalizációtól a mesterséges intelligenciáig

Számos vállalat elindult a digitalizálás útján és ezek fejlődési szintjei messzire mutatnak.
Mire való és hogyan tervezzük meg beszerzési digitalizációs stratégiánkat?
Melyek a legfontosabb elemek és mire figyeljünk ennek kidolgozásánál?
Milyen (lesz) reálisan a mesterséges intelligenciával támogatott beszerzési rendszer?
Hogyan tervezzük meg és készüljünk fel az MI digitális folyamatokra és ezek bevezetésére?

speaker-1

Ádám László, K2 Procurement Kft.

16.00 - 16.30 Digitalizáció és automatizáció

Komplex beszerzési döntések menedzselése mesterséges intelligencia alapú szakértői rendszerrel – az AC2Insight

A beszerzési döntésekben is egyre több tényezőre, komplexebb szempont rendszerre kell odafigyelni. Ennek támogatására, egyetemi és a vállalati szakértőkkel együttműködésben olyan szabályalapú szakértőrendszert dolgoztunk ki, amely egy-egy jelentősebb beszerzési döntéshez több száz „ha-akkor” logikai szabály alapján javasol transzparens döntést a beszerzőknek. A beszerzők képesek saját modelleket tudnak építeni a rendszerben, azokat megvitatni, saját vállalati tudásbázist építeni. Az AC2Insight rendszer további előnye, hogy a tipikus adatmegosztó platformok helyett, tudásmegosztó platformmal segíti a beszerzési döntéseket.

Az előadásból megismerhetik az AC2Insight működési modelljét, a beszállítókiválasztás problémájának megoldását egy összetett beszerzési folyamatban, méghozzá a raktározási szolgáltatás beszerzésének a példáján keresztül. A beszerzői munka egyik legnagyobb kihívása, amikor a beszerzési igény egy összetett szolgáltatásra, több évnyi időtartamra, magas beruházási-indulási és jelentős havi költségekre vonatkozik, illetve akkor, ha a beszállítói bázis szereplői között nincs érdemi különbség fejlettségi, vagy szolgáltatási szempontból. Erre mutatunk megoldást a szakértői tudás és mesterséges intelligencia segítségével.

speaker-1

Dr. Dőry Tibor, Széchenyi Egyetem

speaker-2

Pap József, NOKIA

16.30 - 17.00 Digitalizáció és automatizáció

Kerekasztal-beszélgetés

Kerekasztal-beszélgetésünkben olyan beszerzési digitalizációs kérdésekre keressük
a válaszokat, mint:
- A beszerzési folyamatok digitalizálásának legnagyobb kihívásai
- Beszerzési folyamat- és rendszer intelligencia: valós mesterséges intelligencia funkciók a beszerzési rendszerekben
- Beszerzési rendszer trendek: felhő vagy saját rendszer; vállalati vagy hálózati intelligencia?

speaker-1

Ádám László, K2 Procurement Kft.

speaker-2

Dr. Dőry Tibor, Széchenyi Egyetem

speaker-3

Pap József, NOKIA

speaker-4

Temesvári Zoltán, RowanHill Digital Kft.