Egy délelőtt a mintaközösségekről
wellbeing / fenntarthatóság a szervezetekben / generációk együtt / felelősen

A záróprogram előadásait és beszélgetéseit olyan témáknak szenteljük, amelyekkel hitünk szerint egyszerűen jobbá tehetjük napjainkat magunk és környezetünk számára is. Így teremtve olyan közösségeket, amelyekben szeretünk élni, dolgozni, együtt és egymásért.
Vizsgáljuk ezt egy falu életéből, a generációk egymás mellett élése vagy a megváltozott munkaképességűek integrációja szempontjából.
Moderátor
- Stréer Valéria, SV&Partners
A záróprogram előadásai és beszélgetései arra fognak összpontosítani, hogyan javíthatjuk mindennapjainkat és környezetünket annak érdekében, hogy olyan közösségeket hozzunk létre, ahol örömmel élünk és dolgozunk. Szvetelszky Zsuzsanna előadásában a közösségek működéséről hallhatunk, beleértve, hogyan kommunikálunk bennük, mi a különbség a mesterséges és természetes közösségek között, valamint milyen kihívásokkal kell szembenézniük vállalati közösségünkben. Radnai Bertalan, Ipolytölgyes polgármestere bemutatja egy sikeresen működő közösség történetét, akik számos díjat nyertek az elmúlt időszakban. Vass Gergely és Móriczné Zvornik Csilla előadásában a diverzitás témáját tárgyaljuk, kitérve arra, hogy milyen képességeket erősíthet meg vállalatunkban, ha megváltozott munkaképességű és hátrányos helyzetű munkavállalókkal dolgozunk együtt, és hogyan járul hozzá mindez cégünk sikeréhez. Végül Steigervald Krisztián előadása a generációk sokszínűségéről, együttműködéséről és kihívásairól szól majd. Az előadások és beszélgetések célja, hogy mélyebben megismerjük a közösségek erejét, megértsük dinamikájukat, és megtudjuk, mit kell tennünk vezetőként ahhoz, hogy a változó környezet kihívásainak megfeleljünk.
Az érzelmek logisztikája
- Szvetelszky Zsuzsanna, MTA
- Tramontana I. terem
Csapataink minőségét kapcsolataik, kommunikációjuk és együttműködésük határozza meg. Ha a People Management működik, akkor létrejön az összetartás, a kohézió, ami nem könnyen mérhető értéke a csoportnak, de tevékenységét, eredményességét és hatékonyságát ez emeli magasabb szintre. Az előadás arról szól, hogy miképpen lehet létrehozni, megerősíteni és stabilizálni mindezt a vállalaton belül. Annak érdekében, hogy a fluktuációt befolyásoló tényezőket uralva olyan ütőképes csapatunk legyen, melynek tagjai a vállalat értékein túl egymáshoz is kötődve képesek helytállni a hétköznapokban, vagy a krízisekben, a "tűzoltáskor" is.
Hosszúlétra önkormányzati szemlélet - beszélgetés Ipolytölgyes polgármesterével
- Radnai Bertalan, Ipolytölgyes előző polgármestere Stréer Valéria, SV&Partners
Beszélgetés Ipolytölgyes, novemberre már volt polgármesterével, aki példaértékű falusi programot hozott létre, ami 2023-ban elnyerte a szociális innovációkat díjazó osztrák Sozial Marie nemzetközi zsűrijének fődíját. "Egy olyan világban, ahol mindenki többet akar birtokolni, a magántulajdon helyett a szolidaritáson és a fenntarthatóságon alapuló helyi gazdaságot erősíti. Jó a lakosoknak, és a Földnek is."
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról
- Móriczné Zvornik Csilla, Napra Forgó Vass Gergely, European Pharma Hub
- Tramontana I.
A kerekasztal-beszélgetés célja, hogy bemutassuk két cég együttműködését a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrálása terén. Áttekintjük a folyamatot, kiemelve az üzleti döntéseket és vezetői attitűdöket, amelyek ezt lehetővé tették. Foglalkozunk az integrációs stratégia kidolgozásával és a befogadó kultúra támogatásával, valamint a mindennapi munka előnyeivel és kihívásaival. Megvizsgáljuk, milyen előnyöket nyújt egy vállalat közösségnek, ha megváltozott munkaképességű kollégákkal dolgozik, és milyen értékek és képességek erősödnek meg egy ilyen környezetben. Végül arra is kitérünk, miért jelenthet versenyelőnyt egy cég számára, ha a csapatát ezekben a képességekben is erősíti.
Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást?
- Steigervald Krisztián
- Tramontana I.
„Nem jobb, nem rosszabb, csak más.” A jelenlegi munkakörnyezet nehézségei: A történelemben most először négy generáció dolgozik együtt a munkahelyeken. Két generáció a digitális forradalom előtt szocializálódott, kettő pedig a digitális forradalom után. Mindez alapvető különbségeket eredményez, nem csak abban, hogy az egyes generációk milyen képességekkel rendelkeznek, hanem abban is, hogy hogyan viselkednek a munkahelyen. A motivációs és értékbeli eltérések könnyen eredményezhetnek kommunikációs és együttműködési nehézségeket.